Gézagyereket nézünk a színházban
este hétkor. A férjem keze a combomon.
Jobb oldalon egy ötvenes piros garbós
hölgy tekintete cikázik a káromkodásoktól
terhes levegőben, keze gyöngysort babrál.
A szünetben elsodródunk. Nem dohányzó
intézmény. Folytatódik a reality show
(csak a reklám blokk hiányzik egy kicsit).
Mögöttem szakmunkások fetrengenek a
röhögéstől. Jó a rendezés. Az őrült igazán
őrültnek tűnik, az alkoholista alkoholistának,
az erőszak családon belülinek. Nevetünk.
Csak kétszer bakizik a Nagybandó. Nem
csalódunk, a monotónia gyönyörködtet.
Kőnézővel nézzük a semmit. Beszippant
az autizmus a sorok között, a színpadon.
Izzadtság. Vastaps. Ásítás, kissé ordenáré,
de még belefér. Csoportos kedvezmény. Vége.
Aztán reflektorok az arcunkba. Minden rendben.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés