Engem nem zavar, hogy közhelyeket
zsongok neked nap mint nap, sőt
igazából észre sem veszem, tudod,
immenso amore, és én még sosem:
imádlak. A fantáziám szárnyal, lehet
olasz didaktika az egyetemen,
vagy végtelenségig unt tanítvány,
de én egész nap csak rád, a nejed
remélem, már megszokta, hogy velem
alszol, és elfogadja a tíz év mínuszt:
érett vagyok biológiailag, a cuccaid
hozd holnap el, a gyerek, kit érdekel,
számba veszlek, imádom az ízedet,
annyi mindent csinálhatunk
majd együtt, ha vége lesz, és fél
év múlva még jobban, ha végre
a vén satrafa végleg kiborul,
jaj, szerelemem, hiányzol, jól
vagy? Hívj fel, estig tanítvány, de
aztán a tiéd vagyok. Mikor döntesz
már végre? Nagy megpróbáltatás nekem,
hogy felvállalom ezt a kapcsolatot.
Erőpróba, mert minden ellenünk szól.
Ígérem, ma már nem kérdem többet, mikor.