|
in mora
Blaskó Tímea 2010.12.10. 20:51
Zápor György barátomnak
mindig örülök, ha történik valami.
az téma, írás, izgató, de inkább
elégedés. most olvasom a dokkon,
hogy mély megrendüléssel, megállok.
eszembe jut az egymás „közelében”
töltött majdnem év. súlyos betegség-
ben. hisz ő a mentorom. hisz bennem,
nekem. vidít. káromkodik, halálosan
röhög verseknek hitt tévedéseken.
már most hiányzik. utálom ezért.
miért nem szólt? vagy hívott, de
legalább egy rövid szöveges
üzenetben tudathatta volna, hogy
„na, üzenem magácskának, innen
a siklórepülőről a villanydrótok felett*
hogy el kell mennem örökre”.
így elküldhettem volna melegebb
éghajlatra, ahogy ő szokott engem,
szikár szeretettel. és akkor tudtam
volna előre, hogy többé már nem
küldhetek neki magán meozni
majdnem kész verseket. pedig akarok!
én sohasem sírok, de hazudok néha.
utálom, hogy nem tehetem ki a
táblát világom kapujára, hogy itt
lakik Zápor György, a szinte illegalitás-
ban élő költő, ember, zenész, tanár.
Aki magázva engedte szeretni magát
kétszázhuszonnyolc kilométerről
naponta egyszer legalább.
Aki tizenhárom napja nem válaszol
a neki címzett e-mailekre -
és aki szerint költőnők igenis léteznek.
Pedig, kedves zápor, higgye el nekem:
tegnaptól már nem is
* Zápor György: Sör, cigi, napraforgó c. versből
2010. december 7.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
annyi kérdésem van még. most mondja meg ki válaszolja meg, ha Ön már nem?
Ön pótolhatatlan veszteség.