Elhalványulsz. Oszlik sötétségem

ujjaid nyomán, a soha mámorában

játszol velem, mással. Talán.

Görbülő tér szemedben a bánat,

érzéstelenített gondolatok sírnak

utánad, ha játszol velem, de te más

halkuló tegnapját csillapítod,

széttépsz, összeraksz magadnak:

lebegő játszótered, simuló képzelet.

Veled utazik a szelíd érintés:

búcsúzó síneken sem kattog

a fájdalom tovább, ha arra jársz.

Transz-magányba őrült tenyereden

csorgunk illatosan, kérőn: szeress!

Isten megilletődve bólint utadra,

mert alkotott s te játszol - velem,

mással és engedi, hisz kedvére való

viszkető sebű hétköznapi valóságod.

Utóhang:

Ideád másnapos zsibbadás az érben,

üvöltő térben lebegő sápadt salakanyag.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés